Argentínában is házasodhatnak a melegek
Argentínában a szenátus a helyi idő szerint csütörtök hajnalra nyúlt vitáját követő szavazás eredményeként engedélyezték az egyneműek házasságát.
A törvénytervezetet támogatta Cristina Kirchner elnök balközép kormánya, és a szenátorok 33 igen szavazattal 27 ellenében elfogadták azt. Argentína ezzel Latin-Amerika első országa lett, ahol a törvény lehetővé teszi az azonos neműek egybekelését.
A szenátusi döntés értelmében a polgári törvénykönyvnek a
házasság kötelékét szabályozó cikkelyében a "férj és feleség"
szavakat a "szerződő felek" kifejezés váltja fel. A meleg
házaspárokat megilletik mindazok a jogok, amelyek a - 91
százalékban római katolikus vallású - lakosság egészét. Így
gyermekeket fogadhatnak örökbe, családi pótlékot igényelhetnek, és
szabadnapokat vehetnek ki családi problémák esetén.
Az argentin parlament felsőházában élő televíziós közvetítésben 15
órán át vitatkoztak a szenátorok a törvényről. A vita után Miguel
Pichetto, a kormánypárti frakció vezetője történelmi napnak nevezte
a szenátusi tárgyalás napját, és emlékeztetett arra, hogy a
szenátorok július 14-én a nagy francia forradalom kitörésének
évfordulóján kezdték el maratoni vitájukat.
Argentína a világon a tízedik ország, ahol a törvények az adott
ország egész területén engedélyezik a melegházasságokat. Eddig
Hollandia, Belgium, Spanyolország, Kanada, a Dél-afrikai
Köztársaság, Norvégia, Svédország, Portugália és Izland
törvényhozása engedélyezte az egyneműek frigyét. Forrás: Népszava
Miközben Magyarországon még/már szinte beszélni is tilos a témáról
(gyakorlatilag hátrafelé nyilazva nyargalunk vissza aközépkorba),
addig az Európai Unió elkészítette azt az állásfoglalást, amely
szerint tíz éven belül az EU minden tagállamában kötelező
minden állampolgárnak azonos jogokat biztosítani. Csak idő
kérdése, hogy az azonos jogok biztosítását kötelezővé tegyék, és
akkor Viktor Király (ezen a néven az Első) és b. neje, Tömjén
Zsoltika se tehet semmit, kénytelen lesz belenyugodni, hogy bizony,
minden ember egyenlőnek születik, valamit abba, hogy az egyház és a
világi hatalom egymástól függetlenül köteles működni (nem úgy, mint
a baráti Iránban, és egyéb helyeken).
Persze lehet, hogy a Király, és b. neje felülnek a fehér paripára
(Overdose fehérre meszelve), és kirántott karddal rohamozzák meg
együtt a Bundestagot vagy a brüsszeli Európai Parlamentet,
netalántán a New York-i ENSZ székházat, csak azért, hogy Pannónia
kietlen vidékein erre ne kerülhessen sor.

Ez a bejegyzés 1 éve jelent meg. Lehetséges, hogy az itt közölt információk elavultak vagy megváltoztak azóta!








Ha az eu (és ballib) iránymutatását követve akarunk élni, lassan kötelező lesz melegnek lenni. (de legalábbis ajánlott) Félreértés ne essék semmi bajom a melegekkel, de konkrétan minek akarnak összeházasodni? Egyetlen épelméjű érvet nem ismerek. (örökölni, egymásra hagyni most is lehet bármit, szülni nem fognak - szocpol kilőve - ez csak a hetero társadalom bosszantása miatt lett kitalálva. Aztán meg amikor heterók felvonulást szerveznek, vérig vannak sértve. Szerintem nem kellene eröltetni ezt a fenenagy egyenjoguságot,..
Szerintem pedig igen. Miért ne házasodhatnának? Miért ne fogadhatnának örökbe gyereket? Miért ne tehetnének meg bármit, amit a heteroszexuálisok megtehetnek? Csupán azért mert mások? Netán azért mert ők vannak kevesebben? Ezek nem érvek. A viszolygás és az undor, amit sok ember érez meleg párok láttán, leküzdendő, negatív érzelem, nem más.
Nem értem minek ez a nagy felhajtás.
Szerintem természetesnek kellene lennie annak,hogy mindenki egyenlő,ugyanolyan jogok illetik.
A másik meg,miért van a tíz éves határidő?
Túl sok.Szerintem egy év bőven elég lenne ennek a problémának a megoldására is.Hisz azért kapják a pénzt.Nem de?
Marky!
Én csak azt várom hogy a polgári jog közelítsen az emberjogokhoz!
@oldman: Érdekes gondolatok, még érdekesebb hangnemben.
Ez pedig egy igazi gyöngyszem: "Szerintem nem kellene eröltetni ezt a fenenagy egyenjoguságot,.. "
:))))
@oldman: Nagyon melléfogtál ezzel. =) Mi az, hogy szülni nem fognak? Egy leszbikus nőnek szerinted meddig tart, hogy gyereket csináltasson magának?
na most megnyugodtam :)
ha már az argentinok is ilyen engedékenyek akkor már közel a KATARZIS:)
mert ez a házasság annyira kiba...tt fontos, igaz-e?
@boxer28: Neked miért fontos, hogy házasodhass?
nekem nem fontos:):P
és még csak nem is vagyok homok:) erre varrjál gombot:D
Én egyetlen dolgot nem tudok elfogadni ebben az egészben, és az pedig az örökbefogadás. Ez már nem csak a pár életéről szól, hanem egy harmadik embert is érint. És ugye a babától/kisgyermektől nem tudják megkérdezni, hogy ő akarja-e ezt. Az egyenlő jogok rájuk és érvényesek, és joguk van olyan családban felnőni, mint más gyereknek.
@boxer28:
Viszont számodra fontos, hogy állandóan bizonygasd nem vagy homoszex, miért is, lehet nem vagy biztos benne?;)
Ha az argentin társadalom beteg, az az ő bajuk.
@Holleanyu:
A jó szülőt nem a nemi identitása határozza meg, eddig csupa heteró verte agyon, gyilkolta meg a gyerekét!
@El Fascismo:
Szerintem a magyar társadalom beteg nagyon az ilyen idióták miatt mint te is, akikben abszolút semmi empátia, tolerancia nincs, csak gyűlölet van!
@keloid:
A liberalizmusnak a XIX. században nagyon sokat köszönhetünk. A szabadságjogokat, a demokráciát, sőt ha nem lett volna liberalizmus valószínűleg most mind a ketten németül beszélnénk.
De a kiegyezés után a konszolidáció megtörtént, amivel a liberalizmus befejezte a küldetését. Kész vége, the end, nincs tovább!
Fogd már fel te szerencsétlen.
De
Te el tudod képzelni, hogy Kossuthoz odaállt volna egy ratyi a forradalom kellős közepén, hogy basztassuk a Habsburgokat ratyiparádékkal?
Valószínűleg elküldte volna a jó édes anyjába az illetőt!
@Holleanyu: "olyan családban felnőni, mint más gyereknek." Ezzel azért nem példálóznék. Hogy egyebet ne említsek, pár utcányira történt onnan, ahol lakom: http://nol.hu/mozaik/agyonverte_tizeves_fiat_egy_ferfi_dunaharasztiban
@El Fascismo: Ez itt a probléma. Azóta eltelt 162 év, de a fejekben semmi nem változott.
Amikor gróf Széchenyi odaállt a képviselők elé, hogy ő VAS hajókat fog a Dunán úsztatni, mint az angolok, kiröhögték! Merthogy a vas az elsüllyed. Állítólag.
@boxer28: "még csak nem is vagyok homok", ha tudnád, hányszor hallottam ezt, azzal a kiegészítéssel, hogy "de azért kipróbálnám". =)
Az ilyet mindenki elítéli, ez nem egy normális példa, nem ilyen a mintacsalád. Nem dumálnék bele, ha én magam nem lettem volna gyerek, vagy nem lennének gyerekeim, és nem tudnám, hogy az embernek anyára és apára is szüksége van. Persze fel lehet nőni másképp is, de nem az az ideális. És milyen szülő az, aki a gyerekének nem a legjobbat akarja?
Az előbbi a 17-re volt válasz
@El Fascismo:
Nem kellenek nagy szavak, nem kell mindenbe a politikát belekeverni, egyszerűen hagyni kell élni másokat SZABADON!
Tudod: élni és élni hagyni!
@Holleanyu:
Valahol nagyon lemaradtál a való világhoz képest, mindenki tudja mi lenne az ideális, de az az igazság, hogy ma a legtöbb gyerek csonka családban nevelkedik, vagy szegény nélkülöző családban, esetleg ütik-verik, szvsz a legfontosabb egy gyereknek a SZERETET, ez pedig nem nemi identitástól függ.
Mellesleg egy gyerek nagyon jól tudja kezelni a másságot, főleg ha a szüleitől is ezt látja.
@keloid:
Igen, valószínűleg nagyon lemaradtam a való világtól, ha igaz, amit írsz. A környezetemben egyetlen gyereket sem ütnek-vernek, és ismerek szegény családokat is, akik harmóniában nevelik a gyerekeiket, mert ahogy írod, a legfontosabb a szeretetet - és nem a pénz.
Viszont örökbe adáskor nagyon alaposan megvizsgálnak minden körülményt, és az általad példának hozott családokba biztos, hogy nem kerül egy gyerek sem.
Azoknak az országoknak a nagy részében, ahol különben házasodhatnak a melegek, sem lehet örökbe fogadni. Tehát nem én aljas agyszüleményem és egyáltalán nem a melegek ellen szól,ha ezzel nem tudok egyet érteni, csupán a gyerekek érdekeit is ugyanolyan fontosnak tartom.
@Holleanyu: Sajnos súlyos tévedésben vagy, mert ahol lehet házasodni, ott lehet örökbe fogadni is.
Annyira szánalmas, mikor emberek foggal-körömmel küzdenek azért, hogy valaki másoknak rossz legyen. Mindezt persze az emberiesség jegyében. Hányinger.
25. Mark'yhennon:
Ok. De nem volt mindig így, és én talán le vagyok maradva ebben a rohadt nagy fejlődésben, ami a diszkrimináció elleni harcban végbement az utóbbi években. Ha a pszichológusok újabban jónak látják az azonos nemű szülőket a gyerek számára, hát én biztosan nem fogok ellene kiabálni. De azért, kérlek, ne kövezzetek meg, hogy én örülök annak, hogy van anyukám és apukám is.
@boxer28:
Látszik, hogy züllenek. Még egy Diego Maradona sem tudott rajtuk segíteni:)))
@keloid: te meg folyton azt bizonygatod, hogy mennyire nem vagy náci. na valld csak be szépen, hogy esténként Hitlernek öltözöl!:)
"Ez itt a probléma. Azóta eltelt 162 év, de a fejekben semmi nem változott."- a ma este legnagyobb csúsztatását olvashattam.
@boxer28:
Szerintem a bajusza megvan hozzá:D:D:D
@El Fascismo: az argentin társadalommal minden oké. a többség ugyanazt gondolja mint hazánkban a többség.a más kérdés, hogy egy kis de annál hangosabb többség mit kiabál és hazudozik össze a melegek védelmében. de miért kell őket védeni?
"Ez itt a probléma. Azóta eltelt 162 év, de a fejekben semmi nem változott."
Nem változott?
Talán Magyarország még ma is Habsburg elnyomás alatt áll?
@boxer28:
Mondjuk Hollandia talán a legdegeneráltabb, de Spanyolország halad a lejtőn lefele.
Madridban Franco már nem frankó.
@El Fascismo: az lehet és esténként papás- papásat játszik :D
annál hangosabb kisebbséget akartam írni :)))
@El Fascismo: hát igen, Hollandia nem követendő. no mindegy ennek az esztelenségnek is egyszer vége lesz. nagyon remélem.
azért az is érdekes, hogy a magukat előszeretettel toleránsnak nevezők mennyire intoleránsak a másként gondolkodóval. annyira szánalmas ez az álszenteskedés.
Fogalomzavar. A másoknak rosszat akarás nem "másként gondolkodás". Az szimpla, vegytiszta rosszindulat.
@eternity:amikor azt írtad, hogy fegyvert ragadnál (ellenem pl)akkor mit éreztél? rosszindulatot vagy gyilkos ösztönt?
@eternity:
Na most ezt magyarul, mert nem beszélünk libsiül:P
Aham, gyorsan beszéljünk másról, igaz?
Megmondtam akkor is, amit mondok most is: ha okot adnak rá a nácik (köztük te), akár fegyverrel is harcolok ellenük.
Kisfaszista, te emberül nem beszélsz.
@boxer28: @El Fascismo: "Ez itt a probléma. Azóta eltelt 162 év, de a fejekben semmi nem változott."
Szíves figyelmetekbe: http://atv.hu/belfold/20100716_a_jobbik_szoros_kapcsolatokat_akar_irannal_es_szudannal
Eljön még a csadoros nők és a megkövezett csalfák kora hamarosan.
Mark'yhennon
Az EU ajánlás nem kötelező, tehát amíg Viktor lesz kormányon, ne is álmodj róla, mert ez egy rossz üzenet lenne a választói felé, főleg KDNP partnerrel az oldalán.
Egyszerű a képlet, kimentek egy hétre Argentínába, esztek egy csomó steek.et, lezavarjátok az esküvőt, ami a világ összes országában érvényes.
Egyébként élettársi szerződéssel ugyan azok a jogok illetnek meg, mit a házassággal, tehát nem értem a gondod, hiszen ezt magyarban egy ügyvéd két perc alatt lezavarja.
@hanter: Nem figyeled elég jól az eseményeket. http://www.origo.hu/itthon/20100430-melegek-bejegyzett-elettarsi-kapcsolata-a-fidesz-tervei.html
Nem sok nyarat fog megérni a Bejegyzett élettársi kapcsolat, ha a Fideszen múlik (főleg egy pedofil pappal az oldalán).
Az EU ajánláshoz pedig annyit, hogy az EU nem tűri, hogy bármely állampolgárát bármilyen módon diszkriminálják, ez egyértelművé lett téve, és ha a tagállamok önként nem hajlandók a szükséges lépéseket megtenni, akkor kötelezővé teszik.
Mark'yhennon
A parlamenti vitában többször elhangzott, hogy a Fidesz nem önmagában a melegek élettársi kapcsolatának a regisztrálását ellenzi, hanem a módszerrel nem ért egyet. "Nem arról szól itt a történet, hogy vannak az átkos konzervatívok, akik itt mindenképpen valamiféle jogoktól akarják megfosztani a nemiségüket egyébként maguk megválasztókat, nem erről szól a történet, hanem arról, hogy rossz a módszer, rossz a törvény, amelyet előterjesztettek" - mondta a vita során a fideszes Turi-Kovács Béla.
Ebben nem olvasom, hogy el akarnák törölni, csak pofozni akarnak rajta.
Azért nem tekinti jogilag családnak, mert a család örökbe is fogadhat gyermeket.
A többivel nincs problémája.
Ki a pedofil pap ?
Mark'yhennon
Ha egy gyermek homoszexuális kapcsolatban nő fel, az eleve diszkriminálva van, mert a családi mintával megfosztják a nemisége jellegétől, ez által eleve elveszik tőle az ember legfontosabb lehetőségét, a szaporodást, a reprodukciót.
Gondolj bele, ha a szüleid mármely tagja meg lett volna fosztva ettől a lehetőségtől, ma nem élnél.
Az ember nem egy káposzta, hogy felnő, és elpusztul...
Tehát az az EU ajánlás sosem lesz kötelező, mert vannak ellenérvek is.
Hallgattassék meg a másik fél is.
@hanter: Majd meglátjuk. Sajnos az elmúlt egy hónap kormányzása semmi jót nem vetít előre.
Egyáltalán nem tartom jó ötletnek, a melegek házasságát... Még a heterok házasságát, is bizonyos szabályokhoz kéne kötni, és megszabnám, hogy bizonyos kor alatt tilos a házasságkötés, és csak egy felvilágosító tanfolyam után lehet engedélyt adni a házasságra a heteroknak.. a meggondolatlan házasságkötések gyakori váláshoz vezetésének megelőzése céljából!
Pont azért nem kéne engedni a melegházasságot, hogy ne fogadhassanak örökbe.. egy gyereknek szeretet kell mindenekelőtt! és rendezett, nyugodt családi körülmények! De most mondjátok meg, akik itt a hozzászólásokkal a melegeket támogatják, azoknak van legalább egy gyereke? És tényleg azt gondoljátok, hogy pl két leszbikus hűlye picsa, nyugodt családi körülményeket tud teremteni? vagy... két meleg férfi... vajon a fiú gyerek, akinek férfi az "anyukája" és "apukája", melyik férfi példát tartja majd követendőnek? és mivé válik a világ egy idő után amikor felcserélődnek a szerepek férfi és nő között...? ki lesz akkor a gyengébb nem?
nekem van egy lányom... és tudom, mit jelent egy gyereknek, ha elítélik a családi háttere miatt... és nem hinném, hogy egy leszbikus pár, vagy egy meleg férfi pár igazán egészséges embert tudna nevelni a társadalom számára.. mivel valahol ők maguk sem teljesen épelméjűek. Én nem bántom őket, nem tudnám fizikailag a nemi identitásukért bántani, sem csúfolni nem akarom őket., sem megbántani. De azt gondolom egy gyereknek, nem a másság kell, hogy követendő példa legyen. A Nő maradjon csak a gyengébb nem, az igazi Nő, a Férfi pedig legyen Férfi a talpán, és nem férfi imitátor...
@Viktoriya: "Én nem bántom őket, nem tudnám fizikailag a nemi identitásukért bántani, sem csúfolni nem akarom őket., sem megbántani."
Akartad vagy sem, engem azért elég rendesen megsértettél ezzel:
"mivel valahol ők maguk sem teljesen épelméjűek"
Biztosítalak, hogy teljesen épelméjű vagyok, messze épelméjűbb, mint Vona Gábor, vagy ezek: http://pedopapok.blogspot.com/
Ezek után a többihez nincs hozzáfűznivalóm.
Marky, édes babám, nem igazán értem, miért engeded ide a vadakat. Nem kell ám mazózni. Sosem lesz bennük annyi emberség és tisztesség, hogy megértsék, miért aljas dolog, amit csinálnak. Egyszerűen kár beléjük. Nem kell velük vitába bocsátkozni. (Jó, néha én is bepróbálkozom, de aztán mikor látom, hogy ez se lett se okosabb, se rendesebb, hát hagyom a francba.)
@eternity: Hogy aktuális legyek mintha kissé megfeneklettél volna. :-)) Már megint. No perzse vehetnél már egy állólámpát legalább, melynek fényénél nem kéne végre tőmondatokat erőltetni amúgy nagyszerű tolladra pusztán mert setét van valahol.:-))
49. Mark'yhennon
De azt azért elismered, hogy az elmúlt nyolc év kormányzása sem volt egy díszmenet ???
Marky!Itta te notad,elhuzom hehe"Nekem nincs apukám,anyukám csak egy fél kifli a vacsorám.."hehehehe
@hanter: Hazudnék, ha azt mondanám, hogy el vagyok ájulva az MSZP-SZDSZ kormányzástól, mint az a korábbi írásaimból is kitűnik. (Bajnaival azért meg voltam elégedve, mondjuk ő kifejezetten és célzottan a gazdaságot rakta rendbe a nemzetközi elvárásoknak megfelelően.)
De: nem dereng, hogy robbntottak volna az elmúlt nyolc évben ( http://www.stop.hu/articles/article.php?id=704498 ), ellenben '98. 07. 02-án az Aranykéz utcában igen. Arra sem emlékszem, hogy értelmetlen politikai nyilatkozatok kifüggesztését követelte volna bárki. Az sem rémlik, hogy olyan médiatörvényt adtak volna be, ami gyakorlatilag illegálissá teszi a névtelen blogolást.
És még nagyon hosszan sorolhatnám.
Még annyit az előzőhöz, hogy az sem dereng, hogy az előző 8 évben az EU vagy az IMF vagy az Európai Központi Bank, vagy bárki sértődötten felállt volna a tárgyalóasztaltól (http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/07/17/megszakadtak_a_targyalasok_az_imf-fel_es_az_eu-val/ ) és hazament volna.
56. Mark'yhennon
A balos koaláról annyi tanulságot levonnék, hogy egy többségi kormány a többség érdekei mentén, a többség szavazataiért dolgozik, ez mondjuk logikus.
Ha a kisebbség érdekei mentén politizál, a szavazatait is azoktól fogja kapni, magyarul bukta.
Bajnairól egy gondolat :
Nostradamus, a kedvenc prófétám azt írta, átkozott Szálasi, mert meghosszabbította a nép szenvedését.
Bajnai sem kormányzott, csak meghosszabbította a nép szenvedését.
A blogélet már régen nem anonim, itt szinte mindenki vállalja az arcát, nagy változást nem látok.
Az IMF ?
Kínának 2,75 ezer milliárd dollár valuta tartaléka van, Ő ad kölcsön az IMF.nek.
Hogy Viktor nem nyalt be a világbanknak ?
Végre egy ember, aki nem a bankot képviseli a választóival szemben.
Majd elreppen Kínába, oszt jónapot, dűl a lé.
Aztán miért is kellett nekünk az IMF ?
Csak nem elqrta valaki a pénzt ?
Aranykéz utcát írtál...
Haverom az ott megölt gengszter ügyvédje, aki ma az árva gyermekét nevelgeti.
Tudod kinek dolgozott az a fickó ?
Ülj le, mert elesel.
Kuncogónak, aki még a tréfáit is kormánypénzből íratta.
Megölték ?
Kinek állt érdekében elvarrni a szálakat a kormányváltás után, mikor éppen elkezdett az új kormánynak énekelni ?
Ugye, ugye...
Milyen kicsi a világ ?
@eternity: én arról beszélek ami érdekel. azért az túlzás, hogy ebben is hibát találtál.
@eternity: milyen okot kellene adni, hogy valaki ellen fegyvert ragadj?
"Eljön még a csadoros nők és a megkövezett csalfák kora hamarosan."- ugye ezt te magad se gondoltad komolyan?!?
Mark'yhennon! Nem hiszem, hogy melléfogtam. Egy leszbikus párnak igenis bonyolult az örökbefogadás. Ugyanis vannak erkölcsi normák amihez (szerencsére jelenleg még) tartania kell magát a gyámügynek. Másrészt a mesterséges megtermékenyítéshez jelenleg még szükség van apára. (vagy hímivarsejtre) Még házaspároknak is hosszú macerás dolgol (néha évek) hogy összejöjjön így a gyerek,.. jogilag - érthető okból - melegeknél aggályos lehet. Az egyenjoguságot meg ne tessék keverni a realitásokkal! Igen, a melegeknek is jogukban áll (mindig is jogukban állt) egy velük ellenkező nemüvel házasságra lépni! Hol van itt az elnyomás!
Azért divatot ne csináljunk már. Lassan az lesz a gáz, ha valaki nem meleg.
(Mondom ezeket úgy, hogy ismerek melegeket, sőt egyik rokonom szülinapját a Capellában ünnepeltük pár napja, rám aztán végképp nem mondhatja senki, hogy nem vagyok elfogadó, vagy megértő de mindennek van (erkölcsi, ízlésbeli, és jogi) határa.
@hanter: "Haverom az ott megölt gengszter ügyvédje, aki ma az árva gyermekét nevelgeti." Erre csak annyit tudok mondani, hogy ki kardot ránt, kard által vész el.
Amúgy én nem bíznék abban, hogy Kína csak úgy idetalicskázza a pénzt.
Mark'yhennon
Ügyvéd nem kardozik, az csak ügyvéd.
Rendes ember.
@hanter: Én nem az ügyvédre gondoltam.
De azt hiszem, nagyon eltértünk a tárgytól, úgyhogy inkább leírom, mit gondolok.
Mindenki a "gyerek" érdekei mögé bújva tiltakozik az ellen, hogy meleg párok családként legyenek elfogadva. Csak azt felejtitek el, hogy ez azért messze jobb még mindig, mint árvaházban felnőni, ahonnan ráadásul 18 éves korában az utcára kerül!
Azt se felejtsük el, hogy a magyar egy rendkívül elutasító társadalom, tehát egy meleg páron iszonyatos nyomás lenne a közösségen belül, ha gyereket nevelnének, ami egyébként nem baj, mert ez kell ahhoz, hogy a zemberek megértsék ezt a dolgot.
Szerintem egy próbát megérne a dolog, aztán az alapján el lehetne dönteni, hogy továbbra is van létjogosultsága, avagy nincs.
@Viktoriya:
Te magad vagy egy vaskalapos, szűk látókörű hülye picsa, az emberséged mindenesetre megkérdőjelezem a kommented alapján!
@keloid: Mindig elszomorodom, hogy ezt csak ilyen formában tudod az emberek tudtára adni.
Nem értek egyet mindenben Viktoriyaval, de azért még nem hiszem,hogy ilyen szavakkal kéne illetni...
@Margaret Curly:
Ideje lenne, hogy ne csak utánam mászkálj, hanem olvasd el a kommenteket, ha ezt megtetted volna akkor tudnád, hogy a HP kifejezést viktoriyától vettem át, tehát nem véletlenül van az én reagálásomban!
Ez hatalmas öngól volt részedről!
@keloid: csak most olvastam ezt a válaszod... úgy nevezel ahogy akarsz.. ha vaskalapos vagyok, akkor legyen, vállalom.. de akkor is azon a véleményen vagyok, hogy egy gyerek hagyományos családban nőjön fel! Mert semmi szüksége rá, hogy a családi háttér miatt is feszengjen... Nekem ez a véleményem. Neked más a véleményed. Itt mindannyian elmondjuk, mit gondolunk, de nem akarjuk a másikra erőltetni ezt vagy azt... A hülye picsát kikérem magamnak... mert ha olvasol... ha néha beleolvasol a bejegyzéseimbe, és márpedig úgy tűnt, hogy igen, akkor tudnod kéne, hogy nem vagyok milyen vagyok.
@Viktoriya 69: pontosítok: akkor tudnod kéne hogy milyen vagyok... kicsit félrenyomtam:) most aztán nem mosom le magamról a hűlye picsát:)))))
51. Mark'yhennon : Nagyon sajnálom, ha megsértettelek! Talán az tényleg durva volt, hisz tényleg fogalmam sincs mi járhatott a Te fejedben amikor ezeket a szavakat olvastad. És hiába is mondanám, hogy semmi negatív érzés nem volt bennem, amikor írtam.. sokkal inkább, csak meggondolatlan kijelentés volt, a "nem teljesen épelméjű" kifejezés tőlem. De ezen már nem tudok változtatni! Viszont a hozzászólásom egyéb részeit most is úgy gondolom. De ez nem számít most.
A pedofil papokról is hidd el meg van a véleményem... és én nyilvánosan megkövezném mindet!! Sőt! Nagyon kevés papot ismerek, akikkel nincs semmi bajom. Ők is csak reverendába bújt kizsákmányolók... és teszik ezt Isten nevében, helytelenül, természetesen! És ez az ami szörnyen undorító, meg minden más egyéb amit az egyházi intézményekben zárt ajtók mögött művelnek... de legalább hagynák ki belőle a gyerekeket!
68. keloid: mellesleg a hűlye ppicsát nem rád értettem! akinek nem inge ne vegye magára...
@Viktoriya:
Tudom, hogy nem rám értetted és a véleményed el tudtam volna fogadni ha más a stílusa, de te durván lenézően nyilatkoztál meg!
Szerintem te nem vagy teljesen ép elméjű!
/azért nem vagy képes még a hülyét se helyesen írni/
73. keloid: Hallottad már: az okosabb enged, a szamár meg szenved?
No More Comment!
Argentínában is házasodhatnak a melegek??? OK, es kit erdekel???
bocsánat az offért
@keloid: Te verted már a nyálad nálam. Én még nálad nem. Hogy is van ez? Ki jár, kinek a nyakára?
Na itt aztán van minden! Elindultunk onna, hogy Argentína-meleg házasság, aztán jött a diszrimináció, politika, történelem, fasizmus, végül a szitokáradat. Mindezt már megint a melegek váltják ki. Nem akarom elkeseríteni a melegek gyereknevelését tiltó hozzászólókat, de egy amerikai tanulmány kimutatta, hogy a melegek sokkal jobb körülményeket teremtenek a gyerekeiknek, mint pl az európai családok. Lehet azért, mert ezzel is meg akarnak felelni? Szinte pitiznünk kell lassan, hogy kimehessünk az utcára. (Pláne mióta a Jobbik fasiszta politikáját a nyakunkba varrták) Na ezt nem. Attól, hogy meleg vagyok, még emberből vagyok, érzek, dolgozom stb.. "Mindenkit tettei és nem adottságai minősítenek..." - mondja Jean Boisson. Csak hogy egy kicsit a homofóboknak is kedvezzek elmondom, hogy szerintem mi, magyar melegek még befoghatjuk a szánkat, mert az iszlám országokban már rég kivégeztek volna minket. Ehhez képest Magyarország maga a Paradicsom. Röviden és velőtlenül ennyi. Na most aztán engem is lehet támadni! :)
ugye várod, hogy támadjanak? akkor ismét világgá kürtölhetitek, hogy micsoda (a te szavaiddal élve) fasiszta politikát kaptál a nyakadba:) azt kell mondanom a melegek igen nagy hányada üldözési mániában szenved. talán eddig nem volt meg a háborítatlan szubkultúrátok? mit akartok még? milyen amerikai tanulmányt hoztál fel példának? lehetséges, hogy a tanulmány készítői ugyancsak a melegeket közé tartoztak?:)
Bárdos kifakadása óta mindenkinek világos azt, hogy a média szándékosan "megvezeti" a közvéleményt. az ilyen tanulmányok pont ezt szolgálják.
még valami, azt kell mondanom, hogy a hozzászólók között igen sok a látens fasiszta. cöcöcö, nem jó ez így :)